Életünket - legyenek bármilyenek is a körülményeink és adottságaink - megnehezíthetjük, elbonyolíthatjuk. Vagy (némi optimizmussal) mondhatjuk azt is: ez maga az élet, a dolgok elbonyolítása, túlkomplikálása.
A sült alma is igen egyszerű népi eledel volt valaha; nem kis fejtörésembe került, hogy miként tehetném kellőképpen komplikálttá. Azt hiszem, végül is sikerült: sült alma receptemhez még csak hasonlót sem talál az olvasó egyetlen szakácskönyvben sem. Különben is, mivel desszertet eleddig még nem ajánlottam, ideje, hogy erre is javaslatot tegyek.
A hetvenes évek közepén jonatánalmából készítettem; akkoriban még igen nagy méretű és jellegzetes ízű almákat neveztek így, szemben napjaink satnya, vegyes fajtájú és ízű kínálatával, amely csaknem minden pirosas színű télálló almát, amely nem felel meg a minőségi követelményeknek, így nevez. Ragaszkodom azonban a szép, nagy méretű, klasszikus jonatánalmához. (Kb. 3-4 szem egy kilogramm.)
Az előkészítés során lyukat kell fúrnunk az almába a forgástengelye mentén, majd eltávolítanunk a magházat, s valamelyest tágítanunk a lyuk átmérőjét, egészen addig, amíg úgy nem látjuk, hogy egy meghámozott banán éppen belefér. (Az alma héját azonban nem szabad eltávolítanunk!) Az almába 10-12 helyen tegyünk éles késsel bevágásokat, majd fél dióbelekkel tűzdeljük meg.
A banán ízesítéséhez némi fortély kell. A legjobb, ha egy régi, illatosításra használt üveget veszünk elő, amelynek kis gumi pumpája van, s annak nyomkodásával érhető el, hogy az üvegbe töltött folyadék lágy permetként hagyja el a fúvókával ellátott kupakot. Az ilyen üvegbe régen kölnivizet töltöttek. Bátran szakítsunk a hagyománnyal, s töltsük meg az üveget rummal! (A rum-spray akár leheletfrissítőként is használható.) A meghámozott és megfelelő méretűre vágott banánt (a megfelelő méret itt azt jelenti, hogy az alma tengelyhosszával egyező) permetezzük be a rummal. Aki nagyon édesszájú, megteheti, hogy a rumban előzőleg több-kevesebb cukrot old fel, csak azután permetez.
A banánt csúsztassuk az almába, helyezzük tűzálló tálra, és tegyük előmelegített sütőbe.
Ha úgy ítéljük meg, hogy kellőképpen megsült az alma (vigyázzunk, hogy ne legyen túlságosan puha; a banán egyébként is igen gyorsan puhul), akkor már csak le kell öntenünk valamivel a készítményt. Hölgyeknek egyszerűen kakaópor, cukor és tejszín sűrű keverékét ajánlanám erre a célra, és tegyünk a krémbe előzőleg enyhén megpörkölt diót. Uraknak (lásd: Rejtő Jenő) azt ajánlanám, hogy ne tiszta tejszínt használjanak, hanem hígítsák valamivel; a legalkalmasabb erre a célra is a rum. A derű és jókedv fokozása érdekében a tejszínt akár mellőzhetjük is.
Készítményünket forrón tálaljuk.
Magyarázkodással kell zárnom ezt a fejezetet is. Az alma egészségmegőrző és fogainkat óvó hatását a táplálkozás szakértői napjainkban nem győzik hangsúlyozni. Ne tévedjünk: az általam ajánlott sült alma nem az az alma, amelyre az ilyen ajánlások vonatkoznak. Íze ugyan felveszi a versenyt azzal, amit a fáról szakítva “on line” fogyasztunk, de ennek az íznek megvan az ára. Túl azon, hogy a szó szoros értelmében sokba kerül, az egészségünket is károsítjuk a rummal, a cukorral és a kakaóval. A fogzománcról csak azért nem teszek említést, mert e tekintetben a fogorvosok véleménye is megoszlik; nem az általam javasolt sült almával kapcsolatosan, mert az vitathatatlanul rongálja a fogakat, hanem inkább a nyers almával összefüggésben. Szkeptikus fogorvosok azt mondják: a nyers alma nagyon jó a fogaknak, különösen akkor, ha utána sürgősen fogat mosunk. Nos, a sült almáról még ez sem mondható el.
Maradnék tehát könyvem korábbi ajánlásánál: legyünk mértékletesek. Ha csak lehet, fogyasszunk nap mint nap ízetlen, kedvünket szegő fogásokat, amelyektől a legszívesebben még a kutyánkat is megkímélnék, s akkor sikerül testsúlyunkat, koleszterinszintünket stb. ésszerű korlátok között tartanunk, s csak nagyritkán, ünnepnapokon együnk ízes ételeket, olyankor is csak keveset.
Ma világszerte az emberek kb. kétharmada szív- és vérkeringési betegségekben hal meg, 20-25%-a rákban, az egyéb halálokok pedig mindössze 10% körülire tehetők. Az általam ajánlott ételek többsége a leggyakoribb halálok esélyét tovább növeli. Hogy ez önmagában jó-e vagy sem, nem tudnám megmondani: nem vagyunk egyformák, más és más halált kívánunk magunknak. Az pedig, hogy a jelen receptek közreadója a rák helyett inkább a szívhalált választaná, úgyis kiderült az eddigiekből.
Forrás: Ízes étkek - Andor Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése